2008. november 4., kedd

Hatékony közlekedésmenedzsment Budapesten - A Fővárosi behajtási díj vizsgálata2008. november 4


Végre közzétette a főváros a dugódíj budapesti bevezetését vizsgáló hatástanulmányokat.

A sikerben vélhetően a www.dugodij.hu portál Demszky Gábornak írt levelünk is közrejátszott, amiben így fogalmaztunk:

"4. Kérem tájékoztasson arról, hogy a közérdekű információkat tartalmazó, dugódíj bevezetésének lehetőségeiről szóló, Városkutatás Kft. által készített tanulmányt miért nem publikálta a fővárosi kabinet. A tanulmány publikálása segíthetné az elemzési eredmények vitáját, és a dugódíj bevezetésének társadalmi elfogadottságát."

A fővávos honlapján a következő szöveggel jelent meg a tanulmány:

"Budapest közlekedése mára egyértelműen krízis-közeli állapotba került. A forgalmi torlódások reggeli és délutáni csúcsidőszakai kezdenek a köztes időszakra is kiterjedni, egy-egy váratlan forgalmi esemény egész városrészek közlekedésének lebénulásához vezethet. A forgalmi torlódások jelentősen rontják a belsőbb városrészekben és a főbb behajtási útvonalak környékén lakók életminőségét, és emellett veszélyeztetik a gazdaság fejlődését is, hiszen a mobilitási lehetőségek beszűkülése a gazdaság számára is hátrányos. Letölthető tanulmány I. rész, II. rész.

A hír a dugodij.hu oldalon elérhető.